Történetünk

Nagyrábé Nagyközség

A település elhelyezkedése, jellemzői

A település félúton Berettyóújfalu és Püspökladány között fekszik, a Bihari rész Sárréti tájegységén. A 4213-as számú út szeli ketté. Legközelebbi vasútállomás Sápon és Biharnagybajomban található. A régészeti leletek tanúsága szerint a község helyén már Kr.e. 2500-2300-ban település létezett. A nádasokból és mocsarakból kiemelkedő gerinceket, földhátakat a honfoglaló magyarok is alkalmasnak találtál lakóhelyül. Nagyrábé első említése 1215-ben a Váradi Regestrumban Rábé néven szerepel. A község középpontjában áll az 1809-ben épült zsindelyfedésű református templom védett műemlék, Győrfi Sándor szobrászművész második világháborús emlékműve a Sárrét egykor jellegzetes madarával, a daruval, mely az egykori piactéren kialakított parkban áll. Érdekes látványosság a Des Echorelles család hajdani kastélya, amely helyenként középkori hangulatú, néhol saroktornyokkal tagolt, összességében kicsit franciás, romantikus kastély.
A település mind természeti, építészeti, mind néprajzi oldalról vonzó idegenforgalmi lehetőségekkel rendelkezik. Területére kiterjed a Bihari Tájvédelmi körzet. Bihardancsháza felé eső határrészén előfordul hazánk legnagyobb testű madara, a túzok.
Nagyrábé gazdag múltú település, a Nagy-Sárrét egyik nagyközségi státuszú faluja 2335 lakossal (2008. január 1-i adat alapján).

Mezőgazdaság- ipar-kereskedelem

A háztartások száma 950 körül mozog, az infrastruktúra jól kiépített. Az elektromos hálózat, a vezetékes ivóvízhálózat, a gáz és a telefonhálózat jól kiépített, hozzáférhető a település minden utcájában a kábeltévé, az internet elérhetőség (ADSL). Az aszfaltozott utak aránya meghaladja az 50 %-ot, jelenleg a szennyvízberuházás forrásainak pályázatán fáradozik a település, hogy ez a beruházás is megvalósulhasson.

A településen van termálvíz forrás, jelenleg nem üzemelő fürdőterülettel. A település a falusi turizmus egyik kezdeményezője a Sárréti térségben vendégfogadója, portái kiépítettek, a helyi hagyományápolásban, pihenésben kínálnak páratlan lehetőségeket.

Oktatás, nevelés
Óvodai nevelés:

Az óvoda a Gödöllői Néphagyományőrző Óvodai Programot adaptálta, a programbeválás vizsgálatára 2006-ban került sor. Az óvodai tagintézmény látja el a nagyrábéi és a bihardancsházi 3-8 éves gyerekek nevelését, iskolai életmódra való felkészítését.
A 2007. szeptember óta Nagyrábé-Bihartorda-Bihardancsháza intézménytársulásban működő tagóvoda 3 csoportban 87 gyermeket lát el, ebből 5 gyermek jár át Bihardancsházáról.
Az óvodában 6 fő óvodapedagógust és 3 dajkát foglalkoztatunk.
Az utóbbi években informatika és szemléltetőeszköz fejlesztés volt a prioritás. Hiányossága és fejlesztési iránya az EU szabványnak megfelelő udvari játékok építése és karbantartása, nyári filagória készült és folyamatosan –önerőből- készülnek udvari bútorzatok. Specialitása közös óvoda-iskola park és játéktér. A középtávú célok között az udvar további korszerűsítése, a terasz felújítása, a vizesblokkok korszerűsítése szerepel.
A megvalósult innovációk: integrációs óvoda-iskola program, hét mérföldes modul (óvoda-iskola átmenet), egyéni fejlesztő foglalkozások bevezetése.
Részt vesznek aktívan venni a SOVIKE (Sárréti Óvodák Egyesülete) programjaiban.

Általános iskolai feladatellátás:

Nagyrábén az iskolai oktatás első írásos emléke 1711-ből való. A XVIII. század 2. felében elkülönített iskolában folyt a fiúk és lányok oktatása. A tantárgyak többsége egyházi jellegű volt. A nagyrábéi református elemi népiskolában 6 osztály tanult. Az 1948-/49-es tanévben végzett az első 8. osztály. 1977-ben Nagyrábé, Bihartorda és Bihardancsháza iskoláit összevonták. Az 1980-81-es tanévben átadták az új 4 sportolást 4 sportpálya segíti. Az étkezés a 2007-ben átadott 350 adagos konyhán és 100 fős étteremben történik, amelyet pályázati beruházásként létesített a település, korszerű körülményeket teremtve ezzel.
Az iskola integrációs bázis iskolaként a térség kiemelkedő innovációs műhelye, több sikeres innovációs programmal és pályázati projekttel. Felső tagozatban csoportos technika és idegen nyelvórák (angol, német, roma nyelv). Első második évfolyamon iskolaotthonos képzés folyik. Összevont napközis csoport működik a 3-4. osztályosoknak. A 5-6 és 7-8. osztályosok a tanulószobát is igénybe vehetik tantermes épületet. 1985-86-ban 2 tanteremmel bővült az új iskola. Ettől kezdve az alsó tagozat a régi iskolában, a felső tagozat az emeletes épületben tanul. 2 évvel ezelőtt a Móricz Zsigmond nevet vette fel az iskola. Az intézménynek jelenleg két óvodai intézményegysége és egy tagiskolája van.
Az általános iskolások 4 épületben három udvarban tanulnak. A legújabb iskolaépületet, amelyben 7 tanterem és 1 tornaterem van, 1980-ben adták át. Az alsó és felső tagozatos iskolaépületek 600 m távolságban vannak egymástól. Az iskolában 16 tanteremben, 1 tornateremben, 1 tornaszobában, 2 technika szaktanteremben tanulnak a gyerekek. A felső tagozatban speciális felszerelésű szaktantermekben folyik a tanítás. A délutáni tanuláshoz. A településen kísérleti Tanoda Program is működött.
A főépület korszerűsítése aktuális: nincs hőszigetelés, a nyílászárók cseréje is indokolt. Intézményünk nyert a TIOP 1.1.1 pályázaton, így a tantermek 40 %-a ellátott digitális táblára, megtörtént az informatikai tanterem berendezés cseréje.
A tartalmi fejlesztés keretében továbbfejlesztjük a Sárréti Kapocs Programot, ökológiai és környezeti nevelés programunkkal újra szeretnénk elnyerni az ökoiskola címet.
Az integrációs nevelési programunk adaptálható, a LURKÓNIA projekt folytatásával –melynek a térség nyolc iskolája a tagja-, a mikro-térségi szerepvállalás erősítése céljuk.
Az intézményben művészeti nevelés folyik –kihelyezett képzés keretében- tánc és hangszeres zene tanszakokon.

Bihartorda Község

A település elhelyezkedése, jellemzői

A Váradi Regestrum 1221-ben említi először, falu szerepköre a XV-XVI. században volt meghatározó, azonban utak és a vasút hiányában a század harmadik harmadában megindult modernizálás során egyre csökkent, 1871-ben kisközséggé fokozták le. 1960-ban még több mint 1600-an lakták, azóta viszont folyton csökken a népesség, lakossága elöregedett. A falu ma Berettyóújfalu, illetve Nagyrábé vonzásában él.
Bihartorda 1946-47-ben igen jelentős szerepet töltött be a népfőiskolai mozgalomban, amelynek zászlóvivője helyben a Nemzeti Parasztpárt Bihar megyei szervezete volt. A község a Mártonffy-kastélyt és 22 hold földet ajánlott fel a létesítendő intézmény számára, de a Sárréti Népfőiskola az egész Sárrét összefogásával jött létre 1946. december 1-én. Igazgatója Szűcs Sándor volt. Tanfolyamait azonban hamarosan megszüntette a szabad művelődést elfojtó hatalom.

Mezőgazdaság- ipar-kereskedelem

Bihartorda több mint 785 éves sárréti település. Lakosainak száma 1991-ben még 1081 fő, ma már 1000 fő alá csökkent a létszám. A lakosság több mint fele ellátásra szorul. Az itt élő emberek zömének a megélhetési lehetőség a térségre jellemzően a földművelés és állattenyésztés.
A rendszerváltás után a TSz. még 2000-ig megmaradt, ekkor alakult át KFt-vé. A környékben egyedüliként mindig nyereséges volt és ma is az.
A településen 20-nál több a vállalkozások száma. Zömében szolgáltatók.

Oktatás, nevelés
Bihartordának önálló Polgármesteri Hivatala, 8 osztályos iskolája, óvodája, idősek nappali ellátó rendszere, önálló háziorvosa, védőnői szolgálata, református lelkésze és fiókgyógyszertára van. Infrastruktúrális ellátottsága a szennyvízcsatornázás kivételével 100 %-os.

Óvodai nevelés:

A településen helyben működik az óvodai ellátás, az óvoda a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda tagintézménye. Jelenleg 2 csoportban 31 gyermek nevelését-gondozását végzik, 3 óvodapedagógus és 2 dajka közreműködésével.
Az egy óvodapedagógusra jutó gyermekek száma 11 fő. Az óvoda jelenleg nem rendelkezik tornaszobával, a mosdó felújításra szorul.
Az óvoda saját kidolgozású programmal dolgozik, 2004-ben megtörtént a felülvizsgálata, bővítették az etnikai és az integrációs programmal. Az utóbbi években az udvari játékok felének cseréje megtörtént, de a játékok a másik fele nem EU szabvány szerinti.
A jövőben a pedagógiai szakszolgálat fejlesztését és a pedagógusok módszertani fejlesztését tervezzük.

Általános iskola:

Az 1-8 osztályos általános iskola a nagyrábéi Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda tagintézménye. Az általános iskola 5-8. évfolyamát ellátó főépülete, tornaterme modern, a XXI. század iskolája projekt keretében került teljes felújításra és bővítésre. Az általános iskola alsós épülete korszerűtlen, nincs megfelelő hőszigetelése, elavultak a nyílászárók. Hiányos a sportudvar, nincs atlétikai futópálya, ugró gödör.
A jelenlegi mezőberényi „Leg a lab” AMI-val (5650 Mezőberény, Petőfi u. 17-19.) működő alapfokú művészetoktatást kívánják kibővíteni más művészeti ágakkal.