A DSZC Vegyipari Technikum második alkalommal szervezett 7-8. évfolyamos tanulók számára kémiaversenyt. 2-3 fős csapatok jelentkezését várták. Intézményünkből a Nagyrábéi Móricz Zsigmond Általános Iskola Bihartordai Tagintézményéből két csapat nevezett be a versenyre. Az egyik csapat (ATOMOK) tagjai: Bacsó György (7.b), Horváth Hanna (7.b), Vincze Regina Ildikó (7.b), a másik csapat (ALKIMISTÁK) tagjai: Bai Zsuzsa (8.b), Reszegi Fanni (7.b).
A verseny három írásbeli fordulóból állt. Az egyes fordulók feladatlapjainak megoldására és visszaküldésére három hét állt a gyermekek rendelkezésére. A fordulók olyan témákat dolgoztak fel, mint Ókori kémia; Alkímia és a középkor; Kémia ma. Lelkesen készültek a gyerekek, sok új ismeretre, tudásra tehettek szert a feladatlapok megoldása közben. Végül nagyon szép eredmény született. Az ATOMOK csapata 139 csapat közül 12. helyezést ért el, az ALKIMISTÁK csapata pedig 16. helyezést.
(A döntőbe az első 7 csapat jutott be.)
Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő nevelőjüknek, Lendvai Edinának is!

