A tanév elején a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium csapatversenyt hirdetett a Hajdú-Bihar megyei általános iskolák 7-8. évfolyamos diákjainak részére. A verseny célja az volt, hogy a résztvevők a természettudományok (biológia, fizika, kémia, földrajz) néhány témaköréből játékos formában mérjék össze ismereteiket, kreativitásukat, környezettudatosságukat. A versenyre három fős csapatok jelentkezését várták. Intézményünkből Bai Zsuzsa (8.b), Reszegi Fanni (7.b), Vincze Regina Ildikó (7.b) tanulók „ Tordai Zöldek” néven jelentkeztek. A verseny első két fordulója feladatsorok megoldásából állt. Az egyes fordulók megoldásainak visszaküldésére három hét állt rendelkezésre. A gyerekek az elért eredményükkel bejutottak a döntőbe, ahová a versenyben résztvevő 43 csapatból az első 10 csapatot hívták meg. A döntőre 2022. november 30-án került sor a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban. Diákjaink szépen szerepeltek, s végül 8. helyezést értek el. Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusnak, Lendvai Edinának is!

